Ma voltunk egy olyan helyen Bp.-en, ahol ingyen lehetett társasjátékozni este egy játékboltban:). Nagyon jó volt.
Bang-eztünk, volt 3 bandita, egy sheriff, egy sheriffhelyettes, és egy renegát. A bang kártyával egy másik embert lőhettél le, egy menetben csak egyszer, de úgy, hogy ha van nem talált kártyája a másiknak, akkor nem sikerül lelőnöd őt. Mindenkinek van egy szerepe, amit a játék elején megkap, illetve van karaktere is, például: minden húzáskor két lap közül választhat, vagy a már eldobott kártyák közül választhat első húzáskor, vagy csak úgy tudnak bang-je elől védekezni, ha 2 nem talált kártyája van, vagy pl. a meghalt emberek kártyáit megkapod. Minden embernek 4 élete van, ez a kezdő "golyók" száma.A sheriff időközben 5 életet is szerzhet magának, de a többiek mindig csak 4 életűek maradhatnak, bármilyen lapjaik legyenek is. Mindenki kezében csak annyi kártya lehet maximum, ahány élete van. A harmadik kártya-típus, amit a játékos lerakhat a szerepe és karaktere mellé az a kék peremű kártya, ami lehet hordó, fegyvernem vagy távcső, sorozatfegyver, musztáng, ködösítő kártya, ilyesmi. Ha fegyveredd van, rá van írva, meddig hatol el a fegyvered, mennyi emberre, ha hordód van, akkor ha bang-et adnak neked, akkor köteles vagy húzni egy kártyát és ha az megegyezik a hordón lévő kitétel mintájával, akkor nem vesztesz életet. Távcsővel közelebb látod a többieket lövéskor. A játék első lépésekor mindenkinek annyi lap van a kezében, ahány élete, ez ált. 4 szokott lenni. Mindenki mindig 2 lapot húz. Van a dinamit kártya, mely nagyon veszélyes tud lenni, le kell tenni magad elé, s ha olyan lapot húzol fel a következő körben, mint ami a dinamiton van rajta, akkor felrobbansz és 3 életet elveszítesz. A börtön kártyával bezárhatsz valakit, ha azonos körben olyan mintájú kártyát húz fel a bebörtönzött, mint ami a börtön kártyán van. Lehet kártyát bárkitől elvenni (pánic kártya) és lerakatni (cut ...) is, ez lehet a kezében lévő kártyák közül is, vagy akár a kék peremű kártyák közül is. A sorozatlövésben sorozatosan bang-el nyomva lőheted az embereket. A párbaj kártyával kihívod a másikat, hogy akit kihívtál bang-el kezdjen, s te erre bang-et teszel szintén, majd így végig, s aki utolsónak teszi le a bang-et a másiknak, az nyer! A sheriffnek a banditákat kell először kilőni, majd a renegátot. A Sheriffhelyettes védi a sheriffet. A renegát mindenkit ki akar lőni, mert önfejű. A banditák elsődlegesen a sheriffet lövik. Van egy olyan kártya, hogy sör, ezzel életet lehet felvenni magadnak, golyót. Van kocsma kártya, ekkor mindenki felvesz magának 1 életet. Van oylan kártya is, hogy szatócs"bolt", ekkor annyi kártya kiterül a pakliból, amennyien vagyunk és sorban mindeki kiveszi magának a legszimpatikusabbat. Van egy olyan kártya is, amivel mindenki, kivétel a kártya-eldobó 1 életet veszít.
Egyszer sem nyertem:) sőt, egy fiú nem akart leszállni rólam. Meg egy lány sem.
A játékszabályok nem biztos, hogy helyesek, sőt a kártyanevek némelyike valószínűleg nem is úgy van, ahogy írtam, de ennyi! Szerintem jó játék, egy idő uán kiderül, ki kicsoda.